E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány
First Hungarian Foundation for Animal RightsRólunkCéljainkJogMédiaFórumTámogatóinkÁllatmentésÖrökbefogadás
Gazdira váró állatainkGazdira talált állatainkMegemlékezésGazdakereső program
2006. május 7.
Dzsungelharc a temetőben.
Három napos küzdelem a rácalmási temető elhagyatott sírjai közt...
Bejelentést kaptunk egy sebesült kutyáról, aki a rácalmási temetőben bújkál az emberek elől, mert valaki dróthurkot csavart a lábába keresztülvágva a bőr és izom szöveteket.
Két önkéntessel, Gazda Gábor és Kása Attila barátommal indultunk a kutya megmentésére. Már szürkületben értünk a temetőbe ahol szinte azonnal meg is találtuk a kutyust. Három lábon álldogált tisztes távolban, előre meredt jobb első lábbal. Jobban szemügyre véve a dolgot döbbentünk rá, hogy a bejelentésben szereplő dróthurok olyan szinten van a lábába csavarva és belenőve a húsába, hogy amiatt nem tudja máshogy tartani a lábát.
Próbáltuk odacsalogatni csekély eredménnyel. Pedig Attila barátom már olyan cseleket is bevetett, hogy a sötét temető sírjai és kriptái között hason kúszva, állati nyüszítést utánozva igyekezett magához édesgetni a kutyát. Bár viccesnek tűnt a módszer, mégis majdnem eredményre vezetett. Attila meg tudta símogatni a kutyát. Azonban mikor meg akarta fogni úgy elszaladt, hogy aznap este már nem is láttuk. Hiába kerestük még órákon át lámpákkal bolyongva a korom sötét temetőben.
Másnap újra neki indultunk a feladatnak. Sajnos az egyéb elfoglaltságok miatt ismét későn értünk Rácalmásra. Ismét órákon át tartó keresgélés kezdődött teljes menetfelszerelésben. Lámpák, befogó hurkok, csali eleség, antibiotikumok, gyulladás-és fájdalomcsillapító, drótvágók, stb.
Aznap este sem jártunk szerencsével. Néha a lámpák fényében felvillant ugyan két szem, de az árny kisértetként tovatünt a sírok között.
Harmadnap szombat lévén korábban tudtunk indulni. A látási viszonyok optimálisak voltak és időnk is volt bőven sötétedésig. Láttuk is a kutyát és tettünk is egy -sok eredménnyel nem kecsegtető-kísérletet a bekerítésére és elfogására. Természetesen nem sikerült. A Földön élő, magát csúcsfajnak tartó ember három díszpéldánya abbszolút esélytelen volt egy sérült, három lábon menekülő kutyával szemben.
Stratégiát váltottunk hát. Derítsük fel a relytekhejeit! Mert valahova el kell bújnia mikor nem találjuk. Bejártuk ismét a temető minden zugát most világosban. Elvadult, fákkal-bokrokkal benőtt, elhagyatott sírok között botladoztunk és találtunk is négy helyet, amit egyértelműen a kutya alakított ki magának.
Ezután szisztematikusan haladtunk végig ezeken a helyeken háromfelé válva és telefonon tartva a kapcsolatot egymással. Semmi. A kutya sehol. Már-már feladtuk a dolgot amikor Gábor észrevette, hogy az imént ellenőrzött búvóhelyen van a kutya. Ezt hogy csinálta? Hisz néhány másodperccel előtte néztünk be oda is. Mindegy. Kapjuk el! Őrült hajsza indult a menekülő kutya után. Nem akartuk mégegyszer szem elől téveszteni. Futottunk mindenen keresztül(szegény megboldogultak), estünk-keltünk a sírhalmok között. A kutya is érezhette elszántságunkat mert kifutott a temetőből. Megpróbáltam elébe kerülni a kollégák hátulról szorították felém. Egy buszmegálló körül kergetőztünk a buszra várók nem kis derültségére. A kutya egy hirtelen testcsellel kiugrott az útra. Én utána a befogó bottal feltartva a forgalmat, nehogy elüsse valaki. Átszaladt az út túloldalán álló házak felé. Mindhárman utána, be egy nyitva lévő kertkapun. A ház úrnője megdöbbent arccal meredt a különítményre. Maguk mit keresnek itt?-kérdezte. Van egy kutya a kertjében asszonyom-válaszoltuk. Nem egy, két kutyám van-mondta a hölgy. Nem, nem ez nem az öné, ez egy kóbor kutya.-lihegtük. Úristen! Kapják el!-kiabálta a háziasszony.
Az eb átpréselte magát a kerítésen, sőt lendületből még egy házzal arrébb ment. Így már nem tudtuk követni. Vissza szaladtunk az utcára, hátha kijön a házak közül. Nem jött. Lemaradtunk volna? Már vissza is ment a temetőbe? Tanácstalanok voltunk. Utolsó esélyként Attila visszament a temetőbe a főbejáraton, mi pedig Gáborral körüljártuk a létesítményt autóval, megegyezvén abban, hogy az egyik hátsó bejáratnál találkozunk. Körülértünk és megálltunk a megbeszélt találkozási ponton. Csalódottan néztünk magunk elé miközben vártuk, hogy a kolléga is átérjen a temetőn.
Egyszer csak Gábor elnézett balra a fejem mellett és hitetlen hangon bukott ki belőle: Ott van b... meg! Mi?-kérdeztem unottan. A Kutyaa!-hadarta Gábor, de már ugrott is ki az autóból. Én utána, és valóban ott volt a szerencsétlen állat a melletünk lévő szennyvíz átemelő kis telepen.
Gábor gondolkodás nélkül ugrott át a kerítésen, amin nagy vörös felirat virított.Fertőzés veszély! Belépni tilos!
A terület kicsi volt és mindössze a kapu alatt tudott a kutya közlekedni. Én a réshez álltam egy befogó hurokkal, Gábor pedig bent szorította sarokba az állatot és óvatosan a nyakára rakta a nála lévő hurkot. Amint a hurok megszorult én is beugrottam a kerítésen és rátettem még egy hurkot a harcoló kutyára. Attila is megérkezett, ő is átugrotta a kerítést és átvette tőlem a rudat.Ketten stabilizálták az állatot, hogy elbódíthassam. Miután elaludt a kutya kiadtam Attilának a kerítésen és lefektettük a közelben. Drótvágóval és csípő fogóval elvágtam a lábába csavarodott drótot majd óvatosan kihúztam a hússal benőtt részt is. Fertőtlenítő oldatot fecskendeztem a nyílásba, majd el lett látva antibiotikummal, fájdalomcsillapítóval és gyulladáscsökkentővel.
A történethez tartozik még, hogy a temetővel szemben lévő háztulajdonosok egyike-aki egyébként is táplálékot hordott a kutyának-a helyszínen örökbefogadta Szimit. Ugyanis erre a névre kereszteltem a kutyalányt. L.A.

Hírek
Sztorik
Felhívások
Adományozás
Kutyabaj
International


felhasználónév

jelszó

 regisztráció
 jelszóemlékeztető
 adatvédelem

E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány